MIELŐTT HAZAVISZEL EGY AKITÁT
Kiskutyát
szeretnék
Egy akita kölyök könnyen leveszi az embert a lábáról. A felnőtt kutya viszont erős, önálló és határozott lesz. Érdemes már az elején tudni, milyen életet kér ez a fajta.
Az akita nem az a kutya, amelyik minden utasítást gondolkodás nélkül végrehajt. Szeret együtt lenni a családjával, figyel és ragaszkodik, közben megmarad a saját véleménye is. Következetes szabályok mellett nyugodt és méltóságteljes társ.
A FAJTA JELLEME
Milyen az akita a mindennapokban?
Önállóan gondolkodik
Az akita önállóan gondolkodik, ezért nem mindig reagál azonnal a kérésre. Türelemmel és következetes neveléssel lehet vele jól együttműködni.
Erősen kötődik
A családjához nagyon hűséges, az idegenekkel általában tartózkodó. Nem feltétlenül akar mindenkivel barátkozni, és ezt tiszteletben kell tartani.
Határozott jellem
Gyorsan észreveszi, ha a szabályok változnak. A nyugodt, kiszámítható gazdával működik jól, a durvaságtól csak bezárkózik.
TARTÁS ÉS NEVELÉS
Így érzi jól magát
Az udvar jó dolog, de önmagában nem program. Az akitának közös időre, sétára és új élményekre is szüksége van.
Rendszeres séta, szimatolás és nyugodt felfedezés. Nem kell egész nap lefárasztani, de nem maradhat foglalkozás nélkül.
A család minden tagja ugyanazt engedje és ugyanazt kérje. Amit kölyökként aranyosnak találunk, az egy erős felnőtt kutyánál már gond lehet.
Stabil kerítés, átgondolt kapuhasználat és pórázon is biztos irányítás kell. Az akita vadászösztöne erős lehet.
A hosszú, ismétlődő gyakorlást hamar megunja. Rövid feladatokkal, jutalmazással és türelemmel lehet vele szépen haladni.
CSALÁDI ÉLET
Gyerekek és más állatok
Az akita gyerekes családban is élhet, de a kutya és a gyerek közös helyzeteit mindig felnőttnek kell felügyelnie. A gyereknek is meg kell tanulnia, mikor hagyja békén a kutyát, az akitának pedig azt, hogyan viselkedjen a családban.
Macskával vagy más kutyával könnyebb az együttélés, ha már kölyökkortól ismeri őket. Az azonos nemű kutyákkal felnőttkorban kialakulhat konfliktus, ezért több állatnál különösen fontos az előzetes átgondolás.
KÖLYÖKKOR NÁLUNK
Az első hetek is számítanak
A kölykök családi környezetben nőnek fel. Sokat vannak kézben, fokozatosan megismerik a hétköznapi zajokat, különböző talajokat és textúrákat. Hathetes kortól más állatokkal is találkoznak, és elkezdjük a pórázhoz szoktatást.
Ez jó alapot ad, de a szocializáció nem ér véget a költözéssel. Az új gazdi feladata, hogy továbbra is nyugodtan és jó élményekkel mutassa meg neki a világot.
ŐSZINTÉN A DÖNTÉSRŐL
Kinek való az akita?
Jó választás lehet, ha
- határozott vagy, de nem türelmetlen;
- van időd a nevelésre és a napi közös programokra;
- biztonságos környezetet és stabil anyagi hátteret tudsz adni;
- elfogadod, hogy az akita nem mindenkinek akar megfelelni;
- családtagként számítasz rá hosszú éveken át.
Érdemes még átgondolni, ha
- azonnal engedelmes, könnyen kezelhető kutyát szeretnél;
- a kertet a séta helyettesítőjének tekinted;
- kevés idő jutna a kölyök következetes nevelésére;
- más állatok vagy kisgyerek mellett nem tudod megoldani a felügyeletet;
- az állatorvosi és egyéb váratlan költségek gondot jelentenének.
FELELŐSSÉG
A vételár csak a kezdet
Egy nagytestű kutya minőségi etetése, az oltások, az élősködők elleni védelem, az állatorvosi vizsgálatok, a felszerelések és szükség esetén a kutyaiskola hosszú távú kiadást jelentenek. Betegség vagy baleset bármikor előfordulhat. Akkor érdemes belevágni, ha ezekre nemcsak most, hanem évekkel később is fel tudsz készülni.
AMIT TŐLÜNK KAPSZ
Nem a költözés napján ér véget
A kölykök törzskönyvvel, az életkoruknak megfelelő oltási programmal és rendszeres féreghajtással kerülnek az új családjukhoz. A tenyésztésbe vont kutyáinknál csípődiszplázia-szűrést végzünk. Költözés után is elérhetők maradunk, ha kérdésed van.
Fontos nekünk, hogy megismerjük a leendő gazdát, és hogy a kölyök olyan otthonba kerüljön, ahol felkészültek az akita tartására.
HA ÁTGONDOLTAD
Ismerd meg a kölyköket
Írj néhány mondatot arról, hol élne a kutya, kik lennének körülötte, és milyen tapasztalatod van kutyákkal. Így mi is jobban megismerhetünk.
BEFORE YOU BRING AN AKITA HOME
I want
a puppy
An Akita puppy is easy to fall in love with. The adult dog, however, will be strong, independent and determined. It is worth knowing from the start what kind of life this breed needs.
An Akita is not a dog that follows every command without thinking. It enjoys being close to the family, pays attention and forms a deep bond, while still keeping a mind of its own. With calm, consistent rules, it becomes a steady and dignified companion.
BREED CHARACTER
What is an Akita like to live with?
An independent thinker
An Akita is independent, so it may not respond to a request straight away. Patience and consistent training help you work together.
Deeply loyal
It is devoted to its family and usually reserved with strangers. It may not want to be everyone’s friend, and that should be respected.
A strong character
It quickly notices when rules change. It does best with a calm and predictable owner; harsh handling only makes it withdraw.
CARE AND TRAINING
What an Akita needs
A garden is useful, but it is not an activity in itself. An Akita also needs time with you, walks and new experiences.
Regular walks, sniffing and calm exploration. It does not need endless exercise, but it should not be left without meaningful activity.
Everyone in the family should allow and expect the same things. What looks cute in a puppy can become difficult in a powerful adult.
Strong fencing, careful gate routines and reliable handling on lead are essential. The Akita can have a strong prey drive.
Long, repetitive sessions quickly become boring. Short tasks, rewards and patience work far better.
FAMILY LIFE
Children and other animals
An Akita can be part of a family with children, but an adult should always supervise their interactions. The child must learn when to leave the dog alone, and the dog must learn how to behave within the family.
Living with cats or other dogs is usually easier when the Akita meets them from puppyhood. Conflict with dogs of the same sex can develop in adulthood, so a multi-pet home needs particularly careful planning.
EARLY LIFE WITH US
The first weeks matter
Our puppies grow up in a family environment. They are handled often and gradually introduced to everyday sounds, different surfaces and textures. From six weeks of age they meet other animals and begin getting used to a lead.
This gives them a good foundation, but socialisation does not end when they leave us. Their new owner must continue showing them the world calmly and through positive experiences.
AN HONEST DECISION
Is an Akita right for you?
It may be a good match if you
- are firm without being impatient;
- have time for training and daily life together;
- can provide a secure home and stable finances;
- accept that an Akita does not try to please everyone;
- see the dog as a family member for many years.
Think it over carefully if you
- want an instantly obedient, easy-going dog;
- see a garden as a replacement for walks;
- have little time for consistent puppy training;
- cannot supervise life with children or other animals;
- would struggle with veterinary or unexpected costs.
RESPONSIBILITY
The purchase price is only the beginning
Quality food for a large dog, vaccinations, parasite prevention, veterinary care, equipment and possibly training are long-term expenses. Illness or an accident can happen at any time. This is the right step only if you can prepare for these costs now and in the years ahead.
WHAT COMES WITH OUR PUPPIES
Our responsibility does not end on moving day
Our puppies leave with a pedigree, an age-appropriate vaccination programme and regular deworming. Dogs included in our breeding programme undergo hip dysplasia screening. We remain available after the puppy has moved if you need advice.
We want to get to know each prospective owner and make sure the puppy is going to a home prepared for life with an Akita.
WHEN YOU HAVE THOUGHT IT THROUGH
Meet our puppies
Tell us a little about where the dog would live, who would share its home and what experience you have with dogs. It helps us get to know you too.

